Vörösmarty: Ábránd
Szerelmedért
Feldúlnám eszemet
És annak minden gondolatját,
S képzelmim édes tartományát;
Eltépném lelkemet
Szerelmedért.
Szerelmedért
Fa lennék bérc fején,
Felölteném zöld lombozatját,
Eltűrném villám s vész haragját,
S meghalnék minden év telén
Szerelmedért.
Szerelmedért
Lennék bérc-nyomta kő,
Ott égnék földalatti lánggal,
Kihalhatatlan fájdalommal,
És némán szenvedő,
Szerelmedért.
Szerelmedért
Eltépett lelkemet
Istentől újra visszakérném,
Dicsőbb erénnyel ékesítném
S örömmel nyújtanám neked
Szerelmedért!
Juhász Gyula: Szerelem?
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.
Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!
Szabó Lőrinc: Neved
Kiáltani szeretném, s nem lehet,
még súgni se szabad a nevedet,
még gondolni se, - jaj, elárulom,
pedig belül csak azt visszhangozom,
a hangos titkot, mely életem
úgy édesíti, édes nevedet:
nevedet, édes, a pár szótagot,
mely tündéri burkoddá változott,
röpítő közegeddé, nevedet,
mely körém gyújtja az emlékedet,
fűszerként csendít a nappalon át
s beillatosítja az éjszakát,
s úgy tapad a számba, tüdőmbe, hogy
már majdnem Te vagy, amit beszívok,
már majdnem Te: minden lélegzetem
veled itat és zsongat édesen:
édes neved betölti szívemet
s csak titka, te, vagy nála édesebb.
S ha ág dobol az üvegen
és megremeg a nyárfa,
mintha jönnél lábujjhegyen
s én ülök várva, várva.
S ha tó vizébe kábítón
a csillagfény aláhull,
mintha zsongulna száz kínom
és minden megvidámul.
S ha sűrű fellegek közül
a hold lenéz a földre,
a lelkem benned üdvözül
és rád gondol örökre.
(anonymus)
Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben ha néma csend borul rám,
téged köszönt.
(anonymus)
Szabó Lőrincz - Szakítás
Tudod mit? Nem védekezem.
Nincs rá időm.
Hazudj, ravaszkodj, őrjöng. Mit tegyek?
Átnézek rajtad, mint a levegőn.
Elég volt annyi éven át remélni
és várni kíméletesen;
már nem kíméllek: nem is figyelek rád.
Vállallak, és léted megszüntetem.
Ha barát akarsz lenni, elfogadlak,
de kibírlak, mint bármi mást:
úgy néztelek, mint elmúlt örömöt,
nézlek majd, mint egy sorscsapást.
Téged csak a magad fájdalma izgat,
ma is csak dühödnek élsz:
nincs rád időm. Majd beszélgetünk újra,
egyszer, talán, ha észre térsz.
|
Kovács Ákos: Sajnálom
Sajnálom
most
hogy rajtam
nem
segít a mámor
színes kövek fölé hajolva
engem
nem repít a kéj
keserű szeszek habja
össze hiába csapna
néma tarkóm fölött
táncok ősi hangja
fel már nem lazítja
szörnyű kedvemet
Hová tehettem
el
azt a darab papírost
ami megsegítene most
mert arra
írtam fel
hogy élni miért kell
mikor eszembe jutott
Hozzám bujsz es félelem fog el
mi lesz velem nelküled?
Hätra nezek es az esti homályban
meg látom testedet
Mi lesz velem nélküled?
és szememben könny fakad
de te csak hozzám bujsz
s csak simogatsz
mind ketten tudjuk
lehet nem lesz mindig igy
s kesöbb elvállnak utjaink
de addig is nagyon szeretlek!
(Nanika)
Álmomban megfogtad a kezem,
az érzéstől reszkettem.
Szeretlek- mindig így fogok érezni,
ezt a szerelmet sose fogom felejteni.
Nem értik az emberek, miért nem nevetek,
s nem a fájdalmas jelenben, hanem a múltban élek.
Régen az arcomon mosoly ült. sose sírtam,
a csalodásért mindig magamat hibáztattam.
Miért nem voltam Veled akkor? Mindig erre gondolok,
s ha eszembe jutnak a régi emlékek, szomorkodok.
Fáj, de akkor szívemet is elvesztettem,
hisz, aki az életem volt, elengedtem.
Elszakított minket a Halál, s ebbe egyszer beleőrülök,
s a világgal soha ki nem békülök....
(Nyaffancs) |
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
